Szabadkőművességgel kapcsolatos programok naptára

Programok listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2011. november 8., kedd

Könyvbemutató - Raffay Ernő: Szabadkőművesek Trianon előtt, Harcoló szabadkőművesség

ARAD - Raffay Ernő kötetei a szabadkőművességről

A szabadkőművesek tevékenységével kapcsolatban nem kevés mendemonda kering, történelemformáló szerepük megítélése is erősen megosztja a közélet iránt érdeklődőket. Kevesen tudják, hogy a szabadkőművesség magyarországi 1920-as betiltásának és a szabadkőműves iratarchívum kutathatóvá tételének köszönhetően biztos információink is lehetnek a világot behálózó titkos társaság Trianon előtti, minket is érintő tevékenységéről. Raffay Ernő volt az első nem szabadkőműves történész, aki élt a lehetőséggel, behatóan tanulmányozta a rendelkezésre álló hiteles forrásokat és a témában immár két könyvet is megjelentetett, az első a „Szabadkőművesek Trianon előtt”, a második, mely a minap látott napvilágot, a „Harcoló szabadkőművesség” címet viseli.

E két könyv bemutatójára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezete szeretettel lát minden érdeklődőt az Arad belvárosi református templom imatermében 2011. november 8-án 18 órától. Házigazda Baracsi Levente, a szerzővel Borbély Zsolt Attila beszélget.

A könyvbemutató után Raffay Ernő dedikálja könyveit.





Forrás: http://emnt.org/orszagos-hirek/az-erdelyi-magyar-nemzeti-tanacs-novemberi-rendezvenyei.html




Raffay Ernő történészre és sikerkönyveire várva

  
Péntek, 2011. november 04., 15.18
Nem akármilyen élményre számíthatnak azok, akik eljönnek november 8-án, kedden este 6 órakor a református templom imatermébe, hogy meghallgassák Raffay Ernőt.
A kiváló történésszel már találkozhattak az érdeklődő aradi magyarok 2004-ben a Jelen Házban, de most új könyveit is megvehetik.
Miközben minden kedves Olvasónkat a részvételre bíztatok, elárulom, hogy én bizony megpróbáltam lebeszélni magamat. Minek mennék oda, amikor a könyökömön jön már ki a szabadkőművesség? Ez persze szerénytelenül hangzik, de így igaz. Sok órát áldoztam életemből a dokumentálódásra, a világhálón található könyvek olvasására. Ebben nagy segítségemre volt a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma (MTDA), mely dr. Reisz László tulajdona, s melyet már 66 országból böngésznek rendszeresen. Az immár 35 kategóriát tartalmazó tematikus keresőjéből az egyik a szabadkőművességgel foglalkozik és 15 e-könyvet tartalmaz. Igaz, ezek mind régiek; a két legkorábbi 1873-ban jelent meg, a legkésőbbi 82 éve. Ez azzal magyarázható, hogy e nagyszerű digitális gyűjtemény három diplomával rendelkező vezetője csakis régi könyvek megjelenítésével foglalkozik, már több mint ezret tett elérhetővé bárki számára ingyen, s újabb ezreket ígér.
Csakhogy könyvek terén, finoman szólva telhetetlen vagyok, nem értem be csak Reisz László barátom gyűjteményével, kerestem és találtam mást is a világhálón. Így aztán nem túlzok, ha azt kérdezem, hogy Somogyi István hosszúlélegzetű műve után („A szabadkőművesség igazi arca”);Nagy Elek írásai után („A jog és a szabadkőművesség”; „A szabadkőműves világszövetség”); vagy Wichtl Frigyes „Szabadkőműves gyilkosságok” című munkája után érhetnek-e még meglepetések ezen a téren? Érdemes-e időt pazarolnom – Adyval szólva: „fogyó életem növő lázában” – bárkinek az írására vagy előadására ebben a témakörben?
Lehet, hogy nem érdemes, de megöl a kíváncsiság. Raffay Ernő nem sok órát, hanem sok évet, pontosabban tíz esztendőt áldozott e probléma kutatására, és olyan dokumentumokat talált és hoz nyilvánosságra, amilyeneket előtte még senki sem. Eddig két könyvet írt erről. Az első, a Szabadkőművesek Trianon előttolyan sikeres, hogy tíz hónap alatt már a negyedik kiadása fogy. Nem emlékszem ilyen nagy könyvsikerre. És valószínűsítem, hogy a folytatás, a Harcoló szabadkőművesség is siker lesz. Egy olvasó például ezt írja róla a Történelemportálon: „Tisztelt Professzor Úr! Két nap alatt elolvastam új könyvét, azt hiszem, ez volt a legjobb történelmi mű, amit valaha kézbe fogtam, teljesen másként látok most már sok mindent. Gratulálok.”
Hát ellen lehet állni ekkora csábításnak?...
                                                                  
Friss Panián Iván



Forrás: http://www.nyugatijelen.com/kultura/raffay_erno_torteneszre_es_sikerkonyveire_varva.php

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű programok

Blogarchívum