Mozart: A varázsfuvola
Műsor: 2012. május 19., szombat 19.35-22.2, Bartók rádió
Három az egyben: nagyopera, vígopera és daljáték egyszerre Mozart utolsó operája.
Dátum: 2012-05-18 22:24:59
Három az egyben: nagyopera, vígopera és daljáték egyszerre Mozart utolsó operája, amely egyúttal az egyik legösszetettebb is; - utalásrendszere a legalapvetőbb szimbólumokat vonultatja fel. Mozart maga a színművet "német opera" alcímmel látta el. Az ősbemutató 1791. szeptember 30-án Bécsben zajlott, Schikaneder színházában, a starhembergi Freihaus auf der Wiedenben. Schikaneder maga játszotta Papagenót, az Éj Királynőjét pedig Mozart sógornője, Josepha Hofer alakította.
Az opera nem aratott azonnali sikert, azonban Schikaneder jó üzleti érzékének köszönhetően lassanként mégis népszerűvé vált. 1792 novemberében már a századik előadást jelenthették be a közönségnek. Mozart ezt már nem érhette meg. A szövegkönyv alapjául Jacob Liebeskind Lulu, avagy a varázsfuvola című meséje szolgált. A tartalomban és a megzenésítésben Schikanedert és Mozartot erősen befolyásolta a szabadkőművesség szelleme. Mozart maga is szabadkőműves volt, és közel állt a Born Ignác körüli bécsi felvilágosult tudósokhoz. Az opera sok gondolata a felvilágosodás eszméit tükrözi. (Más források szerint Mozart a Varázsfuvolában a szabadkőműves beavatási ceremóniákat gúnyolta ki, ezért aztán az ősbemutató után Mozartot kitagadták a Szabadkőművesek.) Az operában számos belső ellentmondás van, különösen az Éj Királynőjének szerepe változik "jó tündérből", aki Taminot és Papagenót varázshatalmú hangszerekkel (varázsfuvola, harangjáték) ellátta, a Jó és a Bölcsesség ellenfelévé. Van olyan feltételezés, hogy az opera szövegének csak az első részét írta Schikaneder, a nagyobb második rész pedig teljes egészében Metzler műve - attól a töréstől kezdve, ahonnan az Éj királynőjéből gyűlölködő démon, míg az addig negatív figurának számító Sarastróból jóságos, bölcs humanista pap lesz. A darab nagyon sokrétegű, és minden korosztály számára tartogat mondanivalót. A tízéves gyerekek elsősorban a mesét és a fülbemászó dallamokat élvezik benne, de a korabeli felnőtt közönség a titokzatos szabadkőműves gondolkodással is szembesült az előadáson. Az opera több dallama igen népszerű lett, ma is szinte „sláger", mint Papegeno és Papagena duettje valamint az Éj Királynőjének áriája. Beethoven, Hegel, Herder és Goethe tartoztak a Varázsfuvola csodálói közé. Goethe írt egy folytatást az operához, amely töredék maradt, és egy dekorációvázlatot. Maga Schikaneder is írt egy második részt, A labirintus, avagy harc az elemekkel címmel, melyet Peter von Winter zenésített meg. 1974-ben Ingmar Bergman egy azóta népszerűvé vált filmes változatot készített a Varázsfuvolából a Svéd Televíziónak. Az opera nyitányát gyakran játsszák koncerttermekben is. A szabadkőművesek számszimbolikájára utal a nyitány elején felhangzó három akkordütés; a nyitány Esz-dúr hangneme a darab emelkedett szellemét jelzi. Hermann Abert pompásan jellemzi a Varázsfuvola nyitányának viszonyát magához az egész műhöz: mint a többi Mozart-opera nyitánya, ez is utoljára íródott, a darab befejezése után. Mozart így nem élte át ismét a darab konfliktusait, csak visszaemlékezett rájuk, tehát a nyitányt nem annyira a Varázsfuvola maga, mint inkább az abból leszűrt élmény hangulata ihlette.
Az opera cselekménye:
I. felvonás
Hatalmas kígyó üldözi Taminót, de a végveszély pillanatában az Éj királynőjének három udvarhölgye megmenti az életét. A sokat fecsegő Papageno elhiteti a herceggel, hogy ő ölte meg a szörnyeteget, méghozzá puszta kézzel. Büntetésül a három udvarhölgy lakatot tesz a megrémült madarász szájára, majd átnyújtja Taminónak Pamina arcképét. Villámlás és mennydörgés közepette megjelenik az Éj királynője, és felszólítja az ifjút: szabadítsa ki leányát a gonosz Sarastro rabságából! Tamino bűvös hangú fuvolát, Papageno pedig - akinek büntetését az Éj királynője elengedte - édesen csengő harangjátékot kap útravalóul. Három "égi szende gyermek" lesz útitársuk, hogy biztosan megtalálják a Sarastro várához vezető utat. Most már bátran szembenézhetnek minden veszéllyel.
Sarastro udvarában néhány rabszolga örvendezve újságolja, hogy Pamina megszökött a gonosz Monostatos karmai közül. A leányt azonban már hurcolja is vissza a szerecsen. Megérkezik Papageno és elmeséli Paminának, hogy Tamino, akit az Éj királynője küldött, rövidesen ki fogja szabadítani rabságából.
Taminót a három ifjú elvezeti a bölcsesség templomához. A királyfi egy öreg paptól tudja meg, hogy Sarastro nem gonosztevő, hanem Izisz templomának jóságos főpapja. Titokzatos hangok azt tudatják vele, hogy Pamina életben van. Pamina és Papageno együtt készül megszökni, de Monostatos résen áll. Az előparancsolt rabszolgák kezében már villan a tőr, ám Papagenónak szerencsére még idejében eszébe jut bűvös hangszere: a harangjáték hangjára a szerecsenek megszelídülve visszahúzódnak.
A kísérete élén bevonuló Sarastróhoz Pamina térden állva könyörög irgalomért. Sarastro tudja, hogy a lány szíve ártatlan, s azt is, hogy az már Taminóért dobog. Szabadságát azonban mégsem adja vissza, hiszen útja újból gonosz anyjához vezetne. Márpedig Sarastro más, magasabb célt rendelt el számára. Amikor Monostatos Taminót Sarastro elé hurcolja, a fiatalok azonnal egymáshoz sietnek. Ám Taminónak még próbák hosszú sorát kell kiállnia, amíg méltónak bizonyul a bölcsesség szolgálatára.
II. felvonás
Sarastro közli papjaival, hogy az istenek Paminát és Taminót egymásnak szánták, egyben kéri őket, segítsék Taminót, hogy sikerrel járja végig a próbák útját.
Tamino és Papageno megkezdi vándorútját. Először a hallgatás parancsának kell eleget tenniük. Az Éj királynőjének hölgyei megkísérlik Tamino állhatatosságát megtörni, de eredménytelenül.
Pamina egy rózsalugasban alszik. A körülötte settenkedő Monostatost elkergeti a hirtelen megjelenő Éj királynője. Ráparancsol a lányára: ölje meg Sarastrót! Monostatos kihallgatja őket, s választás elé állítja Paminát: vagy viszonozza szerelmét, vagy tőr sújt le rá. Sarastro megmenti Paminát és megbocsát neki, hiszen: "Itt bosszú meg nem élhet"... "e csarnok mélye szent"…
A két vándornak továbbra is hallgatnia kell. Előkerül egy csúf, öreg anyóka, akivel Papageno rögtön fecsegni kezd. Mennydörgés és villámlás ezért a büntetése. A három ifjú visszaadja Taminónak a fuvolát és Papagenónak a harangjátékot, valamint a madarász kap egy hatalmas kosarat, tele mindenféle enni- és innivalóval. Papageno rögvest jó étvággyal falatozni kezd. Taminót a hozzájuk siető Pamina esdeklő szavai sem tudják szóra bírni.
Sarastro papjai bizakodva várják Tamino további próbatételeit. Sarastro maga elé rendeli a Taminót és Paminát, hogy búcsút vegyenek egymástól, mielőtt a fiatalember a legsúlyosabb próbák útjára lépne.
Papageno végképp elvesztette minden lelkesedését, s egyáltalán nem kíván a beavatottak gyönyörűségeiben részesülni. Mindössze néhány pohárka bort szeretne, s ezt meg is kapja, azután - már sokkal rózsásabb kedvre derülten - játszani kezd harangjátékán. Ennek hangjára ismét megjelenik a vén anyóka, s az ámuló Papageno szeme láttára ifjú Papagenává változik át - azonban még nem lehetnek egymáséi.
Pamina kétségbeesésében a halált választaná, a három ifjú azonban idejében közbelép, és megmenti életét.
Két fegyveres őrzi a tűz és a víz próba helyszínéhez vezető ajtót. Előbb Tamino érkezik, majd Pamina is csatlakozik hozzá. Most már beszélhetnek egymással, és együtt indulhatnak a végső próbatétel veszélyes útjára. A varázsfuvola hangjai mellett sértetlenül jutnak át tűzön és vízen, s beléphetnek a bölcsesség templomának kitáruló kapuján.
Papageno folytonos fecsegésével ismét elveszítette Papagenáját, elkeseredésében nem akar tovább élni. A három ifjú azonban emlékezteti a harangjáték bűvös erejére. Alig kezd el játszani, megjelenik Papagena: a természet két egyszerű gyermeke egymásra talált, és már semmi sem állhat boldogságuk útjába.
Monostatos sötét, földalatti folyosókon át vezeti az Éj királynőjét és udvarhölgyeit, hogy végső rohammal elpusztítsák a világosság erőit, és romba döntsék Sarastro birodalmát. Mielőtt célhoz érnének, szörnyű villámlás és mennydörgés taszítja őket a mélységbe.
Felragyog a napfény: a világosság győzött a sötétség felett. Tamino és Pamina kéz a kézben járulnak Sarastro elé, hogy a szépség, a jóság és a bölcsesség avatott híveinek sorába lépjenek.
Néhány részlet Lengyel Jenő friss fordításában:
Pamina és Papageno kettőse - 1f.
A szerelemtől égő férfi
kedves mindig, lágy a szíve;
Forró vágyában oldódni:
a nő fő kötelessége!
Örüljünk, hogy van szerelem:
mi is így jöttünk világra...
Bús sorsunkat édesíti,
aki csak él, hódol néki.
Mindennapunk sava-borsa,
természetes a gyógymódja!
A nemes cél is erősíti:
nincs szebb, mint a "nő és férfi".
...férfi és nő... ...nő és férfi...
...az isteni lét ízét érzi.
Papageno - 2f.
Egy leány, vagy egy asszonyka,
- amit Papageno kér!
Ó, egy kis galambocska
minden pénzt megér.
Ízlene az étel-ital;
- nem cserélnék a királlyal!
Szép lenne minden napom:
egy földi paradicsom!
Sehol egy csinos lány, aki
tudna végre szeretni?
Szánjon meg végre egy nő,
különben megöl a bú.
Ha senki sem ölel meg,
saját tüzemtől elégek;
de ha egy forró csókot kapok,
újra egészséges vagyok!
A Éjkirálynő áriája - 2f.
Pokoli bosszúvágy forralja szívemet!
Halál, kétségbeesés lángja éget!
Hallgasd: Sarastro halálát kívánom.
Öld meg, vagy többé nem vagy a leányom!
Taszítson el mindörökre,
zárkózzon el mindörökre,
zúzzon porrá mindörökre,
aki csak a Földön jár!
Taszítson el, aki csak a Földön jár,
ha Sarastrot kezed által el nem éri a halál!
Halljátok, bosszúistenek és párkák,
halljátok egy anya átkát!
Mozart: A varázsfuvola
Kétfelvonásos opera. Szövegét Emanuel Schikaneder írta.
Vez. Daniel Harding Km. Arnold Schönberg Kórus, Mahler Kamarazenekar.
Szereposztás:
Pamina - Miah Persson (szoprán),
Az Éj királynője - Albina Shagimuratova (koloratúr szoprán),
Tamino - Andrew Staples (tenor),
Papageno - Neal Davies (bariton),
Öreg pap - James Courtney (basszus),
Sarastro - Alastair Miles (basszus),
Papagena - Mari Eriksmoen (szoprán),
Három hölgy - Martina Janková, Wilke te Brummelstroete (szoprán), Kissmara Pessatti (mezzoszoprán),
Monostatos - Mark Le Brocq (tenor),
Papok - Alexander Grove (tenor), Stephen Gadd (próza),
Vértesek - Alexander Grove (tenor), Vuyani Mlinde (basszus)
A három fiú - Alexander Lee, Dominic O´Donnell, Christopher Sharrock
(Luzerni Kongresszusi Központ hangversenyterme, 2011. augusztus 21.)
Bejegyzések
